Sarah Blog

Reggel probáltam betartani a fogadalmam, mosolyogtam, jókedvet árasztottam...szerintem
Aztán délután ismét hatalmába kerített az az érzés, amit már rég érzek csak még nem sikerült eldöntenem, hogy megéri-e vele foglalkozni, sot az agyam tudja hogy nem érdemes, de a szivemnek nehéz megmagyarázni.
Szóval egy régi szenvedélyrol van szó, ami még tíz év távlatából sem enyhül.
Mindig azon filozofálok, hogy van-e értelme a múltba kotorászni.
Igazából az embernek a múltja meghatározza a jelenjét.
Nem lenne szabad hagyni, akinek sikerül maga mögött hagynia a múltját boldog emberré válhat.
Jó lenne megvalósítani, talán a jelenbe keresendő a probléma forrása.
Nem élem meg úgy a jelent ahogy kellene, nem találom azt az érzést ami régen boldoggá tett.
Ezt az álmot kergetem.
Itt kettős dologról filozofálnék, egyrészt a múltba gondolkodás, másrészt az álmok beteljesülése.
Igen nekem kell a múltból hozott emlékek és kellenek az álmok.
Annyira fel tud dobni, ha elábrándozok egy régi szép emléken, vagy egy megnemtörtént eseményen.
"Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalul, festett egekbe néz."

De ahogy az irodalom nagyjai is megírták ez hosszú távon megkeseríti az életet.
Mostmár végképp elbizonytalanodtam.
Egyik pilanatban minden kapcsolatot megakarok szüntetni ami a múltamat széppe tette és még mindig úgy gondolom az által, ha újra élhetném boldog leheték, másik pillanatban ebből merítek erőt a hétköznapokhoz.
Na de milyen hatással van ez az ember életére, közvetlenül a párkapcsolatára.
Hát tapasztalatból beszélek, nincs rossz hatással, néha lelkiismeretfurdalással jár, hogy nem csak ő van és senki más a gondolataimban, de ugyanakkor erősíti a kapcsolatot olyan téren hogy jobb kedvem van, magabiztosabb vagyok, jobban nőnek érzem magam.
Lehet hogy mindez elmebetegség sokak számára, mert lehet hogy a jelent kellene úgy alakítani, hogy a jelen által érezzem jól magam.
Ez egy nyított kérdés marad a számomra, egyszer majd sikerül megértenem a dolgok mikéntjét.
Addig is marad az ábrándozás...
De mi van akkor ha beteljesül, szertefoszlik az álom és egy újabb kapaszkodó kell ami életbe tart.
"Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem. (...) Félek a nagy csalódástól, és inkább csak álmodom az egészrol."

"Nem vagyok rád dühös. Türelmetlenek vagyunk, nincs bennünk elég megértés. Álmodozunk, a lehetetlent akarjuk. Te is, én is. Szeretném elfelejteni a múltamat. Általad, veled akarok túllépni rajta. Nem hagylak el. Melletted leszek addig, míg rá nem ébredek, hogy közös álmaink sose válhatnak valóra. De ha mégis elmegyek, vissza sose nézek. Megbánás nélkül megyek tovább. Feladom az álmodozást."
 

Sokat gondolkodtam e blog megszületésén, azért is döntöttem így végsősoron, hogy megtudjam igazábol, hogy is állok önmagammal, milyen szinten állok az önfejlesztés lépcsofokán.
Mostanában ugyanis elég sokat foglalkoztat ez a probléma. Félek a fásultságtól, a beletörodéstol, hogy kifutok az idobol ilyen szempontból, már nem lesz idom megvalósítani, azt az énem, amit jónak látnék magamnak.
Most talán még nem késő, habár érzem már eléggé ezt a problémát az életembe.
Probálok magyarázkodni magamnak, hogy biztos mert olyan környezetben dolgozok, ahol nincsenek kihívások, nem érzem eléggé fontosnak magam, vagy az emberek akikkel nap mint nap érintkezem nem eléggé látnak a dolgok mélyére, sőt nagyon a primitiv viselkedést gyakorolják, ezáltal visszahúzva engem is arra a szintre.
Persze sokan erre mondanák, hogy jó jó, de van akit, mert megengedem. Igen benne van ez is, de néha észrevétlenül is sodrodom az árral.
Esetleg a családban is vannak visszahúzó erők.
Lehet bárhogy magyarázni, mégis az erő bennem rejlik, én kell felülkerekedjek a gondolataim által és előtérbe helyezzem a megálmodott énemet.
Talán nem kéne keressem az ilyen emberek társaságát, de ez néha elkerülhetetlen.
Az önismeret segít abban, hogy jobban megértsünk másokat is, de nem feltétlenül kell egyetértsünk velük.
Önmagunk fejlesztése a legfontosabb feladatunk, így tudunk igazán boldogok lenni, és mások hasznára válni, gyerekeinknek egy nagyon jó példát mutatni.
Azért is nagyon örülök, hogy elkezdtem errol is írni, mivel mostmár konkrét lépéseket tettem az önfejlesztés terén, lehet sokaknak ez furán hangzik, de én így érzem, és akkor ez jó.
Remélem jó irányba mozdúl ki ez az elhatározás, hacsak mindennap egy kicsit előrébb jutok már megérte.
Első lépésként azt teszem, hogy minden reggel megprobálok úgy felkelni, hogy mosolyogva, jókedvvel tegyem azt amit kell tennem, csak úgy sugározzam a magabiztosságot és a derűt.
Remélem sikerülni fog, majd beszámolok az esetleges változásokról.